Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Elvis Presley, a rock´n´roll királya

2010.11.28

Elvis Aaron Presley (1935. január 8. – 1977. augusztus 16.) amerikai énekes, zenész és színész. Mint kulturális ikon, Elvis, a Rock 'n' Roll királya, vagy a Király néven is ismerik. Gyakorlatilag a világ leghíresebb könnyűzenei énekese mind a mai napig. Tizennégyszer jelölték Grammy-díjra, ebből hármat meg is nyert, valamint a Grammy Életműdíját is neki ítélték 1971-ben.

Elvis Presley a Mississippi állambeli Tupelóban született 1935. január 8-án, Gladys Love Smith és Vernon Elvis Presley gyermekeként.A család nehéz körülmények között élt. Tizenegy éves korában kapta első gitárját, melyen hamarosan megtanult profin játszani. Zenét sohasem tanult, az iskolai órákon kívül, s énektanárhoz sem járt sosem. Tehetségét kizárólag a rádióban illetve lemezekről hallgatott zeneszámokra alapozta, főként blues és rhytm and blues dalokra koncentrálva. Első lemeze 1956-ban jelent meg, mellyel azonnal elsöprő sikert aratott. Az embereknek rendkívül tetszett Elvis zenéje, mellyel egy új műfajt teremtett: a Rock and Rollt.1973. október 9-én Elvis elvált. Egészségi állapotában ekkor kezdődött el a romlás. Az év során kétszer is túladagolta magát barbiturát-származékokkal, és Demerol-függőségtől is szenvedett. Ennek ellenére 1974-ben is intenzíven turnézott, bár fellépéseit egyre nehezebben bírta végigcsinálni. 1976-ban apja költségcsökkentésre hivatkozva kirúgta Elvis testőreit, a "Memphis Mafiát", az igazi ok azonban valószínűleg az lehetett, hogy kiszivárogtattak némi információt a drogfüggőségéről. Ugyanebben az évben otthagyta akkori barátnőjét, Linda Thompsont, és megismerkedett Ginger Aldennel. Jó néhány új dalt is rögzített ekkoriban, melyek albumokon is megjelentek. Nem arattak átütő sikert, de nagyon népszerűek voltak. 1977-re állapota kétségbeejtővé vált. Önmaga groteszk figurája lett, elhízott, állandóan gyógyszereket szedett, mégis különféle betegségek gyötörték. Élete utolsó koncertjét június 26-án adta. Augusztus 1-jén elbocsátott testőrei egy könyvet jelentettek meg, melyben kitálaltak mindenről. Elvis sikertelenül próbálta meg lebeszélni őket a megjelentetésről. Ekkor már számtalan különféle betegségben szenvedett: zöldhályog, magas vérnyomás, vesekárosodás. Ennek ellenére újabb turnét tervezett, csak hogy cáfolja a könyvben leírtakat. Az indulás előtt, augusztus 16-án azonban Ginger Alden eszméletlenül talált rá a fürdőszobában. Miután az újraélesztési kísérletek sikertelenek voltak, Elvist délután fél 4-kor hivatalosan is holttá nyilvánították. Temetése két nappal később volt, és óriási érdeklődés övezte: legalább nyolcvanezren vettek részt rajta. Halála után kislemezei és albumai a lemezeladási listák élére ugrottak.   http://www.youtube.com/watch?v=tpzV_0l5ILI 

http://www.youtube.com/watch?v=uPuKoqu6kMk

 

A mappában található képek előnézete Elvis Presley

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.